Szobrot emeltek az Egri csillagok írójának Sepsikőröspatakon

Gárdonyi Géza bronz mellszobrát avatta fel Balog Zoltán, emberi erőforrás miniszter 2017. július 21-én Sepsikőröspatakon. Az alkotást a Velencei-tavi Kistérségi Alapítvány ajándékozta a községnek, Balog Zoltán miniszteri keretének hozzájárulásával. L. Simon László országgyűlési képviselő, a VTKA alapítója történelmi eseménynek nevezte a szoboravatást.

Balog Zoltán a másfél ezres Kovászna megyei község főterén mondott beszédében kiemelte: jó érzés, de kötelesség is a mostani szoboravató, hiszen a magyar kormányt kötelezi a 2011-ben alkotott alkotmány gondolata, amely egységes nemzetként kezeli a részekre szakadt határon túli testvéreinket. A miniszter megemlékezett Gárdonyi Géza apjáról, aki Kossuth Lajos ágyúöntője volt, majd az író gondolatait idézte, aki magáról azt vallotta, „kövek alatt nőtt fű”, ám a fű kinyílik a kő alól, és meghozza a saját terméseit. „Ezért a nyelvért szeretjük olvasni Gárdonyit, akinek életműve az Egri csillagokban csúcsosodott ki” – méltatta az írót a miniszter.

Gárdonyi Géza az egykori Agárdpusztán született, amely napjainkban Gárdony város része. Gárdony évek óta kiváló testvértelepülési kapcsolatot ápol a háromszéki Sepsikőröspatakkal. Ezt támogatva ajándékozta a Velencei-tó kulturális és turisztikai fejlesztéséért dolgozó, idén tizenegy éves Velencei-tavi Kistérségi Alapítvány Pető Hunor alkotását a székelyföldi település közösségének. Az alkotást, amely Sepsikőröspatak első köztéri szobra, a térségből, Barótról származó Pető Hunor Munkácsy-díjas képzőművész készítette el.