A Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány

A Velencei-tavi Kistérségért Alapítványt (VTKA) 2006-ban hozta létre a gyermekkorát a tó környékén töltő, és jelenleg is itt élő L. Simon László.

A VTKA létrehozásakor megfogalmazott célok között szerepelt egyebek között, hogy civil szervezetként tevékenyen részt vegyen a Velencei-tó környékén élők kulturális életének gazdagításában, a kistérség kulturális örökségének ápolásában, idegenforgalmának, minőségi turizmusának fejlesztésében. Mindezek elérése érdekében az Alapítvány feladatul tűzte ki maga elé a Velencei-tó környékének gazdasági és idegenforgalmi fellendítése érdekében vállalkozói fórumok, továbbképzések, tanfolyamok szervezését és ezek támogatását, kiadványok összeállítását és megjelentetését, a helyi, épített, kulturális örökség védelmét, a tó környékén lakó gyermekek oktatásának segítését, és a tehetséges fiatalok kibontakozásának támogatását is. Az Alapítvány az elmúlt évtizedben szerepet vállalt állandó és időszaki kiállítások, művészeti programok rendezésében, illetve megvalósításuk támogatásában, a Velencei-tavat és környékét bemutató könyvek és egyéb kiadványok megjelentetésében, szakmai koncepciók és tervek kidolgoztatásában.

A szervezet eddig végzett munkájának kiemelkedő eredményei a kápolnásnyéki Dabasi Halász-kastély műemléki védelem alatt álló ingatlan rekonstrukciója, a Velencei- tavi Intéző Bizottság egykori iratanyagára épülő irattár megmentése, a Fejér megyei irodalmi emlékfal és a hozzá kapcsolódó Olvasókönyv elkészítése, a tó környékén több szobor felállítása, és az évente több alkalommal megjelenő Velencei-tó magazin kiadása.

Az Alapítvány megalakulásának 10 éves évfordulóját rendezvények szervezésével, a szervezet évtizedes tevékenységét bemutató kiadvány megjelentetésével, valamint további kiállítások és kulturális programok színvonalas létrehozásával ünnepelte.

 

Tisztségviselők

A kuratórium elnöke: Dr. Kazai Viktor, a térséghez ezer szállal kötődő jogász
A kuratórium tagjai: Fidel László és Schmidt József